rendőrség

A tiszakécskei nyomozók vádemelést javasolnak két fiatal ellen, akik tavaly télen erőszakkal vették el egy idős férfi pénzét.

Még 2023. november 29-én este tett feljelentést a rendőrségen egy 71 éves tiszaalpári férfi, aki elmondta, hogy a röviddel korábban két ismeretlen csengetett be hozzá. A sértett gyanútlanul ajtót nyitott, a maszkot viselő idegenek pedig azonnal rátámadtak, lefogták, ütlegelték, és közben pénzt követeltek tőle. Egyikük végül felfedezte a konyhaasztalra letett autóstáskát, amit átkutatott. Az abban lévő néhány tízezer forintot a férfiak magukhoz vették, majd kirohantak a házból, és a kapun átmászva elszaladtak. Az elkövetők ugyan a teljes arcukat eltakarták, azonban áldozatuk még így is tudott róluk használható információkat adni, ami nagyban segítette a felderítést.

Kiderült az is, hogy az idős embertől korábban egyik ismerőse pénzt kért, de nem kapott. Ennek az ismerősnek a 19 éves fia és az ő 18 éves barátja pedig éppen a rablás után tűntek el a településről. A nyomozók gyanították, hogy a két fiatal követhette el a bűntényt, így nagy erőkkel keresni kezdték őket, és néhány órán belül a nyomukra akadtak. A rendőrök mindkét feltételezett tettest elfogták és őrizetbe vették. Mivel az idősebb elkövető a rablás előtt két nappal egy betörést is elkövetett, neki két bűncselekményért kell felelnie.

A jelenleg börtönben lévő bűntársak ügyében a nyomozás befejeződött. A Tiszakécskei Rendőrőrs munkatársai vádemelést javasolnak velük szemben, ezért a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

szöveg és fotók forrása: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetések

legfrissebb híreink