Pászti Istvánné Pallagi Rozáliát köszöntötte 100. születésnapja alkalmából Tóth János településünk polgármestere a Vörösmarty úti Szociális Otthonban.

Rozika néni január 23-án töltötte be századik életévét. A Szociális Otthon jelenlegi lakója 1915. január 23-án Tiszaföldváron született. Egész életét Tiszakécskén, jó egészségben, sok munkával töltötte. Gyógyszert soha nem szedett. Két fia, három unokája és négy dédunokája született.

Rozika néni jelenleg is jó szellemi állapotban van, látása és hallása viszont már nem épp.

Az említett januári délutánon könnyekig meghatódva fogadta városunk polgármesterének, Tóth Jánosnak, valamint Zombor Zoltánnénak, az Egyesített Szociális Intézmény vezetőjének köszöntőjét.

Városunk vezetője az ünnepelt kapcsán hangsúlyozta: Nagyon kell tisztelni és becsülni az ilyen szép kort megélt idős embereket, hiszen egész életükön át végzett munkájuknak, tudásuknak köszönhetjük azt az életet, melyben mi magunk is élünk.

szöveg, fotók: sel

Hirdetések

legfrissebb híreink