Népzenei gálaműsorral tisztelegtek  a ,,kécskei citerások keresztanyja” előtt az Arany János Művelődési Központban október 17-én.

A művelődési központ színháztermében Tóth János Tiszakécske Város polgármestere köszöntötte elsőként díszpolgárunkat; Zoboki Józsefnét az október 17-i rendezvényen, ahol a tiszakécskei népzenészek és néptáncosok mellett az ország számos pontjáról érkeztek vendégek, sőt még külföldről is tiszteletüket tették Ilonka néni előtt. Tóth János mellett Kovács Ernő Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja  és Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója is méltatta a szépkort megélt ünnepeltet.

A műsorban fellépett a Reménység Katolikus Kórus, Rózsa András, a zalaegerszegi Válicka Citerazenekar, a balatonkenesei Pannónia Citerazenekar, a horti Hortenzia Citerazenekar, Lukács László és Haránt Eszter, a Vadhajtás Citerazenekar, a Dűvő Citerazenekar és a Nagy-Tisza Néptáncegyüttes, a Boróka Citerazenekar és a Szépkorúak Kórusa. Ilonka nénit külön köszöntötték a poznani Piroska Néptáncegyüttes és Tiszakécskei Honismereti Kör képviselői is.

A gálaműsort követően a művelődési központ emeleti nagytermében vacsorával és zenés-táncos mulatsággal ünnepeltek a résztvevők.

Kérésünkre Zoboki Józsefné Ilonka néni újságunkkal is megosztotta gondolatait: Nem számítottam rá, hogy ilyen sok ember tiszteletét teszi és megköszönt 80. születésnapomon. Nagyon örültem, hogy az ország távoli szegleteiből, sőt még külföldről is eljöttek. Úgy éreztem, hogy egy igazi nagy család gyűlt össze a művelődési központban erre az estére, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig. Ez nem egy szimpla koncert volt, hanem a szeretetadás lángja lobbant fel a közönség és a fellépők között. Szeretném egy közmondással is érzékeltetni mit jelentett számomra ez az este: ,,Aki érez, nem érez szóval mondhatót”. Én is így gondolom és csak annyit tudok mondani, hogy mindenkinek köszönök szépen mindent!

szöveg: sel, fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink