labdarúgás

Január 23-án, szombaton reggel kilenc óra tájban mínusz tizenegy Celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála és bizony akkor sem kúszott sokkal magasabbra, amikor a Duna Aszfalt TVSE felnőtt labdarúgó csapata kifutott az új, zúzmarával borított műfüves pályára, hogy megmérkőzzön a Pilis csapata ellen. Ez volt az első hazai edzőmeccs a téli felkészülés alkalmával és a nagy hideg ellenére is többen kíváncsiak voltak a téli szünet után ébredő gárdánk játékára.

Amikor megérkeztem a Liget utcába, a műfüves pályán melegítő játékosok körbe-körbe karistolták cipőjükkel az ,,utakat” kocogás közben a zúzmarába. A két új kispad környékére egyre többen érkeztek, hogy szemügyre vegyék a felkészülési mérkőzést, s az idő múlásával a kerítés mögött is felsorakoztak a parkoló autósok érdeklődő utasaikkal, sőt a szemközti lakótömbök teraszán páholyból is követték az eseményeket.

A fiúk teljesítményén nem igazán érződött a kihagyás, a kemény alapozás és a nagy hideg, lelkesen vetették bele magukat a játékba. A pályán már új arcokat is figyelhettünk, sőt próbajátékosok is szerepeltek kékben futballozó csapatunkban. A keret létszámának felduzzadásával, tavasszal a gárdán belüli konkurencia ,,harc” is várhatóan nagyobb lesz, ami ösztönzőleg hathat a játékosokra. 

Igyekezett is mindenki, csapatunk uralta a játékot a Pest megyei I. osztály ötödik helyezettje ellen. Sorra jöttek a kécskei helyzetek, de az első félidőben 0-0 maradt az eredmény. A második játékrészben aztán Nagy Dániel, Csurka Ádám és Szabó Dávid góljaival kialakult a 3-0-s győzelem.

A meccsre kilátogató sportbarátok jó hangulatban, egyre impozánsabb környezetben figyelhették a csapatot, s még most is a fülemben cseng, ahogy az egyik idősebb szurkoló a meccs végén a kispad felé szólt búcsúzóul: ,,Köszönjük a futballt!”

A mérkőzés után Nyilas Elek, csapatunk vezetőedzője nyilatkozott újságunknak:

– Mikor kezdődött a felkészülés?

– Már második hete edzünk, így az egy harmadán vagyunk túl a téli felkészülésnek. Ez látszott is a csapat játékán, hiszen attól függetlenül, hogy tempósan és eredményesen játszottunk, észre lehetett venni a fáradtság jeleit. Ez ilyenkor teljesen természetes dolog. Én most még rosszabbra is számítottam ebben a tekintetben.

– Kemény fizikai alapozást kapnak a játékosok?

– Igen, ilyenkor az erőgyűjtésé a főszerep, mivel május végéig a most megszerzett fizikai alapokra fogunk építeni. Azt is el kell mondanom, hogy játékosaink közül nem sokan végeztek még műfüvön teljes felkészülést, ez elég megterhelő az ízületekre és az izomzatra. Vannak is problémáink, több játékosnak is előjöttek sérülései, de szokni kell mindenkinek az új körülményt, csak úgy, mint a kemény munkát.

– Hogyan változott a télen a keret?

– A fiam távozásán kívül, aki magasabb osztályba igazolt, csak érkezőkről számolhatok be. Az új játékosokat megfelelő erőállapotba kell hoznunk a bajnokság kezdetére, hiszen a célunk nem változott: bajnokok szeretnénk lenni!

Biztos érkező eddig Csurka Ádám és Ábel Zsolt (a KHTK-ból), továbbá Radványi Dávid (Mosonmagyaróvárról). Jelenleg a csapattal készül és ezen a mérkőzésen is pályára lépett Benkó Bence (Vác) és Nagy Richárd (Monor), ők még próbajátékon szerepelnek nálunk, szerződtetésükről később döntünk.

– Mi a helyzet a sérültekkel?

– Jelenleg hat játékosunk sérült, ezért is kell arra törekednünk, hogy a bajnokság kezdetére mind mennyiségileg, mind minőségileg meglegyen a csapat.  Ennek tükrében kell az igazolásokat is megoldanunk.

– Melyek lesznek a következő felkészülési mérkőzések?

– Szerdán megyünk Szegedre a SZEOL NB III-as csapatához, majd szombaton Ceglédre, ahol szintén NB III-as csapat lesz az ellenfél. A következő hazai mérkőzés terveink szerint február 3-án lesz a Nagykőrös ellen.

Január 23-án, szombaton második csapatunk is játszott felkészülési mérkőzést a Liget utcában, ahol 5-3-as vereséget szenvedett a Tiszaföldvár együttesétől. A kécskei gólokat Hegedűs Roland (2) és Kovács András szerezték.

2016-ban is Hajrá Kécske!

szöveg, fotók: Sánta László(sel)

Hirdetések

legfrissebb híreink