A Városi Könyvtárban köszöntöttük nyolcvanadik születésnapja alkalmából Kossuth-díjas költőnket, Buda Ferencet.

Ünnepi Könyvkóstoló kereti között beszélgetett a könyvtárban megjelent vendégek előtt Buda Ferenc Kossuth-díjas költő és Böszörményi Gyula József Attila-díjas író november 4-én. Az ünnepi rendezvényt Buda Ferenc tiszteletére szervezték meg az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár munkatársai, mivel a debreceni születésű költő nyolcvan évvel ezelőtt, november 3-án látta meg a napvilágot.

A rendezvényre sokan ellátogattak, megteltek a földszinten berendezett széksorok. Elsőként Maros Miklós és baráti muzsikáltak el megzenésített Buda Ferenc verseket, majd Böszörményi Gyula tette fel első kérdését az ünnepelt költőnek. Innentől kezdve érdekes beszélgetés kezdődött el. A jelenlévők többek között meghallgathatták Feri bácsi fiatalkorának több érdekes történését, az 56-os forradalom utáni börtönbe kerülését és azt is, hogy miért is fontosak napjainkban is a versek.

A beszélgetés után az ünnepelt fia, Buda Ádám énekmondó zenélt édesapja tiszteletére, majd a köszöntések sora következett. Tóth János Tiszakécske város polgármestere Gyalai Béla festőművész alkotásával ajándékozta meg Buda Ferencet, akit nagyon sokan köszöntöttek az este folyamán. A rendezvényt az ünnepi torta elfogyasztása és jó hangulatú beszélgetés zárta.

szöveg, fotók: Sánta László (sel)

Hirdetések

legfrissebb híreink