labdarúgás

Habár csapatunk, a Duna Aszfalt TVSE egy góllal kikapott a Zalaegerszegtől a Magyar Kupában, s ezzel búcsúzott a sorozattól, a játékosokat nem érheti szemre hányás. Jól játszottak a tiszakécskei labdarúgók az NB II élmezőnyéhez tartozó ellenféllel szemben, s eltüntették az osztálykülönbségeket a mérkőzésen. Ebből az összecsapásból jócskán lehet erőt meríteni, s akkor a bajnokságban továbbra is szép jövő áll előttünk.

A hétköznapi időpont és a 16.00 órai kezdés ellenére sokan kilátogattak az egyre csak szépülő Sportcentrumba. Nagyjából 600-an követhették a helyszínen az eseményeket és láthatták, ahogyan a ZTE nagy iramban veti bele magát a meccsbe.

Ebben a periódusban szembetűnő volt a passz játék gyorsasága az ellenfél javára. Gyorsan épültek támadásaik, s jutottak el a hazai kapuig, s a hatodik minutumban Bailo Dávid meg is szerezte a mérkőzés egyetlen gólját. Az már videós elemzést igényelne, hogy szabálytalan kapustámadás előzte-e meg a találatot.

A gól után maradt a ZTE fölénye, de az idő múlásával egyre inkább felbátorodott csapatunk és tiszakécskei helyzetek is kialakultak Fadgyas Tamás kapuja előtt.

A második játékrészben sokkal elszántabban játszott a hazai csapat. Nyilas mester hatékonyan bátorította a tanítványokat a szünetben, s jöttek sorra a megszokott cselek és a gólhelyzetek. A Duna Aszfalt TVSE játékosai jól bírták a megyei I. osztályra nem jellemző magasabb fordulatszámot (talán csak a Kecskeméti LC elleni idegenbeli győzelem alkalmával kellett ennyi erőt felemészteni) bátran mentek előre, volt kraft a letámadásokra is. Nyilas Elek ,,Feljebb, feljebb!” kiáltásait derekasan teljesítették a labdarúgók.

A meccsen számos kiváló tiszakécskei teljesítménynek tapsolhattunk. Többek között kiemelhetjük kapusunkat Zeljko Belecant, aki bemutatott több nagy bravúrt, Székely Dávidot, aki olyan csellel tört be a vendég tizenhatoson belülre, amire még a San Siro-ban is elismerően csettintenének, hátvédünket Csáki Róbertet, aki a KLC-s Salami után az NB II gólvágóját, a nagy magyar tehetségként számon tartott Daru Bencét is eltüntette a pályáról vagy Slobodan Markovic-ot és Oláh Mátét, akik ismét mentális vezérei voltak a gárdánknak, de folytathatnánk tovább, hiszen mindenki beleadott mindent.

A végén mégis maradt a 0-1. De egy szurkoló sem bánkódott túlságosan, sőt zúgott a ,,Szép volt fiúk!”. Mindenki tisztában volt vele, hogy ez a csata egy jutalomjáték volt a diadalmas őszi kupamenetelés után, s most már a leglényegesebb feladatra kell koncentrálni: a bajnoki cím megszerzésére. Abban biztosak lehetünk; ez a csapat mindent bele fog adni a jövőben is azért, hogy közös álmunk megvalósuljon.

2016.10.26. Tiszakécske, Sportcentrum, Magyar Kupa 7. forduló

Duna Aszfalt TVSE – Zalaegerszegi TE  0 – 1 (0 – 1)

Duna Aszfalt TVSE: Belecan – Oláh, Csáki, Markovic, Polyák, Bartucz, Juhász, Holecz(Benkó), Székely(Káli), Vladul, Kalmár(István)

ZTE: Fadgyas – Forgács, Hegedűs, Szakály, Jakab(Deutsch), Króner, Villám, Bailo(Kretz), Ekker(Babati), Szalkai, Daru

gól: Bailo

Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója: Elégedettek lehetünk a játékkal és a mutatott teljesítménnyel, természetesen az eredménnyel már kevésbé. Azt szerettem volna, hogy továbblépjünk, de egy jó csapattal találkoztunk. Abban az osztályban, ahol jelenleg szerepelünk csak egy-két ilyen iramú találkozó van, így ehhez nem tudtak hozzá szokni labdarúgóink. Rengeteg párharc jellemezte a játékot, ami felemésztette az energiákat.

De a gyorsan bekapott gól és a kezdeti megilletődöttség ellenére jól tartottuk magunkat, sőt bizonyos periódusokban tetszetősen futballoztunk. Csak a gól hiányzott. A célunk az, hogy bajnokságot nyerjünk, feljebb lépjünk az NB III-ba, és akkor még több ilyen iramú találkozón edződhet a csapat. Úgy gondolom, hogy ma is megmutattuk, hogy bőven ott lenne a helyünk.

Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: Először is gratulálok a hazaiaknak, akik alaposan megnehezítették a dolgunkat. Nem játszottunk jól, sok volt a hibánk, igaz a korai gól után még voltak komoly helyzeteink. Remélem a bajnokikon jobb lesz a helyzetkihasználásunk!

Korábban még játékosként a Győri ETO színeiben játszhattam itt a Tiszakécske ellen az NB I-ben, így nem ismeretlen helyre érkeztem. El kell viszont mondanom azt, hogy most, az itt kialakított infrastruktúra parádés színvonalú. Sok ilyen kis futballsziget kellene még az országba! Úgy gondolom, hogy ez a kécskei csapat a maga elé kitűzött célt fogja tudni teljesíteni és bajnokságot nyernek. Kívánom nekik, hogy jussanak fel az NB III-ba!

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

szöveg: Sánta László(sel), fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink