ünnep

Színvonalas ünnepi műsort láthattak az Arany János Művelődési Központban megjelentek március 15-én délelőtt.

A Himnusz eléneklése után Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja mondott köszöntőt a művelődési központban összegyűltek előtt. Megyénk vezetője beszédében kiemelte a magyarság összefogásának fontosságát, a nemzeti ünnep üzenetét és hangsúlyozta, hogy fiataljaink szeressék, becsüljék hazájukat, tiszteljék őseik örökségét, így épülhet tovább a haza.

Ezt követően Bohács Imre, a Tiszakécskei Református Iskola és Gimnázium igazgatója mondta el ünnepi beszédét. Az intézményvezető az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc történelmi eseményeiről emlékezett meg, illetve felolvasott egy szívhez szóló esszét a református iskola egykori diákjától.

Az előadásban résztvevő diákok a beszédek után léptek a színpadra és megidézték a forradalmi eseményeket. A darabot zenei blokk is színesítette, a Zengető Citerazenekar jóvoltából.  A fiatalok műsorát vastapssal hálálta meg a közönség.

Ezt követően az ünnepi műsor összeállításáért Mohácsiné Kókai Erzsébet-, a zenei részek megvalósításáért Szerencsi Zsuzsanna vehetett át virágcsokrot.

Az ünnepség végén a jelenlévők közösen énekelték el a Szózatot.

szöveg, fotók: Sánta László(sel)

Hirdetések

legfrissebb híreink