Duna Aszfalt Kupa néven rendeztek országos távlovagló és távhajtó versenyt Tiszakécskén szeptember 26-án. A megmérettetés a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakágának évadzáró OB futama volt.

Az országos bajnokság negyven távlovasa, három fogata, az amatőrök között pedig tizenkét lovas vett részt a szeptember végén megrendezett versenyen. A viadalra a hideg, esős idő miatt kevés néző látogatott ki a Lovaspályára – itt volt a verseny központja – viszont a versenyzőknek kedvezett az őszies időjárás, mivel nem volt nagy por vagy mély homok és a lovak hűtése szempontjából kimondottan ideálisak voltak a feltételek. Ennek is köszönhetően minden induló teljesítette a megadott távokat. Nyeregben 80-, 40- és 20-, fogatban 40- és 20 kilométert tehettek meg a versenyzők, akik között amatőr kategóriában tiszakécskei lovasok is voltak.

A résztvevőket az eredményhirdetésnél Varga Károly, a Tiszakécskei Lovasegyesület elnöke köszöntötte. Korábbi országos bajnok távlovasunk ezúttal nem vett részt a versenyen, főszervezőként és házigazdaként vállalt szerepet a lebonyolításban.

Újságunknak Bányai Béla a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakágának elnöke is nyilatkozott a tiszakécskei versenyről: Második alkalommal rendeztünk Tiszakécskén országos bajnoki fordulót, amely nagy jelentőséggel bírt az indulók számára. Ennek az volt az oka, hogy ez a verseny volt az utolsó bajnoki futam a versenyévadban, így nagyban befolyásolták az itt elért helyezések a kategóriánkénti végső sorrendet. A szervezés nagyon színvonalas volt, sajnos a hűvös, esős időjárás nem kedvezett az érdeklőknek, a lovaknak viszont jót tett a hűtés szempontjából.
A verseny szakszerű és precíz lebonyolítását utólag is szeretném megköszönni a szervezőknek. Szakágunk célja az, hogy olyan versenyhelyszínekre vigyük az országos fordulókat, ahol van érdeklődés a lovas sportok iránt. Tiszakécske gyönyörű hely, a megmérettetésre kijelölt pálya gyors, ugyanakkor biztonságos. Minden feltétel adott a látványos versenyhez. A jövőben is szeretnénk itt országos bajnoki fordulót szervezni.

szöveg: sel, fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink