Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Tiszakécskei Sportcentrumot július 28-án délután. A színvonalas rendezvényen a Magyar Színész Válogatott, a Ferencvárosi Öregfiúk és a Tiszakécskei Öregfiúk csapata is megmérkőzött egymással. A helyi szurkolók örömére a torna a régi tiszakécskei kedvencek győzelmével zárult.

Az impozáns sportlétesítmény átadóján elsőként Tóth János, Tiszakécske Város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta, hogy a Sportcentrum mind a TVSE sportolói, mind a város diáksága részére új lehetőségeket teremtett, egyszersmind méltóképen illeszkedik megszépült, rendezett városunk arculatához.

Ezt követően Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja kapta meg a szót, aki kiemelte, hogy a település és a járás számára rendkívül fontos beruházás valósult meg, amivel nemcsak a helyi sportolók járnak jól, mivel a közelgő NB III-as bajnoki szezonban Dunaújvárosról, Pécsről vagy éppen Szekszárdról is érkeznek majd szurkolók.

Az idelátogató sportbarátok között sokan akkor fogják majd megismerni Tiszakécskét, s a település szépsége, a város rendezettsége, illetve az itt lévő kincseink, szolgáltatásaink mind erősítik majd azt, hogy ezek az emberek visszatérjenek ide és tovább erősödjön a turizmus.

Harmadikként a térség országgyűlési képviselője, Dr. Zombor Gábor szólt a jelenlévőkhöz, aki méltatta a Tiszakécskei Sportcentrum látványát, s reményét fejezte ki afelől, hogy hamarosan Kecskeméten is ilyen szintű felújításon eshet át a városi stadion. A képviselő elmondta, hogy mindig nagy rivalizálás volt a sportban a két település között, s Tiszakécske mindenkor nagyon erős volt ezen a téren is, ezért épült jó helyre az átadott létesítmény.

Dr. Zombor Gábor beszédében kifejtette, hogy számára rendkívüli élmény volt, amikor polgármesterként a Kecskeméti TE labdarúgó csapatát Magyar Kupa győztesként köszönthette 2011-ben, s bízik benne, hogy Tóth János is átélhet polgármesterként hasonló élményeket a tiszakécskei labdarúgás kapcsán a közeljövőben. Végezetül sikeres szereplét kívánt a Duna Aszfalt TVSE csapatának az NB III-ra, s egy Hajrá Kécske! – felkiáltással zárta beszédét.  

A köszöntők után Jávorka Lajos plébános a római katolikus egyház képviseletében és Máté Csaba Sándor, református beosztott lelkipásztor szentelték fel a megszépült létesítményt.

A Sportcentrum átadó középpontjában természetesen a gálamérkőzések álltak. A közönség legjobban a Tiszakécskei Öregfiúk meccseit várta, s a kék-sárga hívek nagy örömére a kécskei spílerek mindkét meccsüket megnyerték; a Nemcsák Károly és Eperjes Károly vezette színészeket 3 -0 –ra verték Török László, Czipper Zsolt és ifjabbik Török László góljaival, még a Fischer Pál, Dzurják József és Nyilas Elek vezette FTC-t szintén Török László két góljával múlták felül. A kécskei kispadon természetesen Szurgent Lajos foglalt helyet, akit bemutatásakor hatalmas szeretettel fogadtak a nézőtéren jelenlévők.

Az egykori tiszakécskei kedvencek a mérkőzések előtt és után olykor-olykor meghatódottan beszélgettek a régi szép időkről, s örömmel nyilatkoztak arról, hogy újra szárnyra kapott a tiszakécskei labdarúgás.

Nem mehetünk el szó nélkül Harsányi Levente közreműködése mellett sem, aki helyszíni kommentárjával színesítette meg a mérkőzéseket.

A meccsek szünetében fellépett a négyszeres freestyle-világbajnok Szász Kitti, a Lakiteleki Arabeszk Tánc- és Mazsorett Csoport, valamint Rekop György humorista.

A nap zárásaként a Tisza-parti színpadon fellépett a legendás EDDA zenekar, amely színvonalas koncertjével, fergeteges hangulatot varázsolt a rendkívül szép számú közönség előtt, s így méltóképpen zárult a Sportcentrum átadása.

szöveg: Sánta László(sel), fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink