Tájékoztató a „Nyári diákmunka” központi munkaerő-piaci program indításáról

Megosztás

       I. A program célja

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésre a 2013-2015-ös években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” program tapasztalatait felhasználva a 2016. évben ismételten meghirdetésre kerül a program.

A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.

A program ezen felül biztosítani kívánja az önkormányzatoknál és az önkormányzati fenntartású intézményekben a nyári szabadságolási időszakban jelentkező kisegítő munkaerő igényének kielégítését is.

       II. A program célcsoportja

A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:

  • nappali tagozaton tanuló diákok,
  • a program kezdő időpontjában idősebbek 16 évnél, de a program befejezésekor sem töltik még be a 25. életévüket,
  • közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket,
  • foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet.

       III. A program elemei

          1. Munkaerő-piaci szolgáltatások

A járási (fővárosi kerületi) hivatal foglalkoztatási osztálya a program keretében a közvetítést kérőként regisztrált diákok számára általános és a helyi sajátosságokra is kitérő munkaerő-piaci információt nyújt. Ezt követően a beérkezett munkaerőigények alapján az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével munkaközvetítést végez a legoptimálisabb elhelyezés érdekében.

          2. A foglalkoztatást elősegítő bérköltség támogatás

A programban a diákok csak a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztathatóak, ennek megfelelően támogatás az önkormányzatok, önkormányzati fenntartású intézmények számára csak a munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz nyújtható.

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszony keretében történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 %-a kerül megtérítésre.

A program keretében legfeljebb 2 hónap időtartamra, maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 96.750 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 83.250 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a tá-mogatási összeg arányosan csökken.

       IV. A támogatás időtartama

A program 2016. június 20-tól 2016. augusztus 31-ig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni csak a 2016. július 1. - 2016. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.

Tekintettel a program nyári időtartamára, áthúzódó kötelezettségvállalásra értelemszerűen nincs lehetőség.

       V. A program megvalósítója

A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.

       VI. A program forrása, költsége

A program keretében nyújtott támogatások forrását a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosít-ja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész 2016. évi központi kerete terhére. A program összköltsége 1,9 Mrd Ft.

       VII. A programtól várt eredmények

A program elsősorban preventív jelleggel kerül indításra, kifejezetten csak a nyári időszakra. Várt eredménye a fiatalok korai munkatapasztalathoz juttatása, emellett a munkajövedelem szerzés biztosítása és a munkasiker révén a jövőbeli inaktivitás megelőzése.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán kérhető. (76/795-501)

 

Nemzetgazdasági Minisztérium