A Tiszakécskei Járás értékeit mutatták be a megyeszékhelyen

Megosztás

Ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Rausch Sándor, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja a Megyei ÖnkormányzatBács-Kiskun a mi megyénk” programsorozatának szeptember 9-én megtartott rendezvényét, melynek keretében a Tiszakécskei járás mutatkozott be.

Rausch Sándor beszédében arra biztatott mindenkit, hogy vegye észre és használja a mindennapok során a közvetlen és távolabbi lakókörnyezete helyi értékeit és kincseit – e program is ezt a látásmódot hivatott erősíteni.

Az alelnök után Kovács Ernő Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja üdvözölte a Megyei Önkormányzat járásokat bemutató törekvését és szíve közepének nevezte a Tiszakécskei térséget, ahová erős kötelék fűzi. A kormánymegbízott beszédében hangsúlyozta; ez a járás a mellett, hogy természeti kincseiben, kulturális értékeiben rendkívül gazdag, a munkanélküliség alacsony mértékét tekintve is az élen jár.

Harmadikként Tóth János Tiszakécske Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte a település természeti értékeit, a város egyre erősödő idegenforgalmát, a két termálfürdő és a Barack Hotel nyújtotta lehetőségeket, tovább ismertette a napokban zajló Kécskei Ősz programsorozat főbb rendezvényeit.

Tóth János után Zobokiné Kiss Anita Lakitelek polgármester asszonya mutatta be röviden saját településének értékeit, majd kihangsúlyozta a járás települései közötti összefogás fontosságát.

Ezt követően Dr. Vancsura István Tiszaalpár polgármestere következett a beszédet mondók sorában, aki a nagyközség természeti és kulturális értékeire a kosárfonás és a tekerőlant készítés mesterségére hívta fel a figyelmet.

Szentkirály településről Szabó Gellért polgármester mondott köszöntőbeszédet. A község vezetője többek között azt a harmóniát emelte ki, ami a gazdálkodó, termelő embert összeköti a teremtett világgal. Szabó Gellért hálával köszönte a Megyei Önkormányzat meghívását erre a bemutatkozó kiállításra, ami arra is lehetőséget biztosít, hogy egymástól tanulva tovább fejlődjenek az egyes közösségek.

 A települések polgármestereinek köszöntői után tekerőlant muzsikát és a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola növendékeinek énekét hallgathatták meg a résztvevők.  

A Megyeháza előtti tér megtelt látni- és kóstolnivalókkal e napra: mosolygós barackok, almák, körték, ropogós, tájjellegű szőlők, rétesek, lekvárok, húskészítmények, a hamisítatlan kécskei harcsapaprikás és különféle térségi borok kínálkoztak kóstolásra. Megtekinthető és kipróbálható volt, hogyan zajlik a kosárfonás, a kukoricamorzsolás és a tekerőlant készítés. A kisebb korosztályt hagyományos kézműves foglalkozások, játszóház és Bársony Anett izgalmas karikás bemutatója várta. A betérő vendégek ízelítőt kaphattak a térség ősi mesterségeiből, természeti értékeiből és turisztikai látnivalóiból is.

szöveg: Sánta László(sel)

fotók: Csikós János