29 csapat, közel  100 fő vett részt az idei homokvár-építő és homokszobrász versenyen a tiszakécskei szabad strandon július 4-én.  A helyi indulókon kívül érkeztek versenyzők Ceglédről, Tiszajenőről, Kerekegyházáról, Budapestről, Vecsésről, Kiskunfélegyházáról, Tiszaföldvárról, Újhartyánról, Debrecenből, és Kecskemétről is.

Töretlen népszerűséggel rendezi meg a Városi Könyvtár évről-évre a Homokvár-építő és homokszobrász versenyét, ráadásul a megszokott július eleji időpont rendszerint forró nyári, strandidőt hoz. A feltételek ebben az esztendőben is adottak voltak az építéshez. A Tisza vízállása kedvezően alakult, a folyó hűsítő hullámaiban pedig gyakran megmártózhattak a rendezvény résztvevői.

A Városi Könyvtár dolgozói idén is felkészültek sok-sok strandjátékkal, amikből nemcsak a dobogósok, hanem minden versenyző kapott. 

10-11 óráig dolgozhattak a csapatok, majd az értékelés kezdődött el, ami nem kis feladat elé állította a zsűri tagjait, hiszen dönteni kellett a helyezésekről. Végül a következő eredmények születtek:

Eredmények:   A második és a harmadik helyen holtverseny alakult ki.

I. helyezett:  Macskabagoly csapat (Tiszakécske)

II. helyezett:  Ördögök (Tiszajenő)

II.  helyezett: Homokfúrók (Tiszakécske)

III. helyezett:  Ak 26 (Tiszakécske)

III. helyezett:  Homokszemcsék (Tiszakécske)

Különdíjak:

Csepegtetett homokvár kategóriában:   Boci csapat (Tiszakécske)

Homokszobrász kategóriában sárkánydíjat kapott:   a Szabó család (Kiskunfélegyháza)

További képek a Kécskei Krónika facebook oldalán (ide kattintva) találhatóak.

szöveg, fotók: sel

Hirdetések

legfrissebb híreink