Szántó István állattenyésztő birtoka nyerte el a Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka címet. A megmérettetés kezdeményezői az Év Agrárembere-díj szervezői voltak, akik fontosnak tartották, hogy a magyar mezőgazdaság agrárszakmai teljesítményét elismerő Év Agrárembere-díj mellett olyan elismerést is létrehozzanak, amely a szakmai és a minőségi szempontok mellett az esztétikát is figyelembe veszi.

Első alkalommal adták át a Magyarország Legszebb Birtoka díjat, az elismerést Somodi Ferenc vehette át szeptember 16-án Velencén. A díj mellett kihirdették az állattenyésztés, a borászat, a gyümölcs- és szőlőtermesztői, a kertészeti, a kistermelői családi birtok, a szántóföldi növénytermesztői kategóriák győzteseit is, valamint a közönségdíj nyertesét. A verseny fővédnöke Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke volt.

Idén mintegy 50 jelölés érkezett, a versenybe bárki ajánlhatott birtokot, legyen az kisgazdaság vagy nagyüzem.

A jelölések június végi zárását követően 18 fős szakmai zsűri választotta ki a kategóriánként három versenyzőt továbbjutásra. A grémium – a kiírásnak megfelelően – értékelte a szakmai megfelelőséget, a díszkertet, a fenntartható gazdálkodást, az együttműködést más társaságokkal, az épített környezetet, a higiéniai szempontokat, az innovációt, a környezetvédelmet, a megközelíthetőséget, a munkabiztonságot, a technikai felszereltséget, az átláthatóságot és az esztétikai megjelenést.

Ezt követően a közönség a facebook-on részletesen is megismerkedhetett a 18 jelölttel és birtokaikkal, valamint lehetősége volt online szavazásra. A legtöbb szavazatot elért jelölt nyerte el a közönségdíjat.

A verseny második szakaszában a bírálóbizottság tagjai személyesen keresték fel a 18 kiválasztott birtokot, és az ott szerzett tapasztalat alapján döntöttek a kategóriák győzteseiről.

A díj elnyerésével kapcsolatban Szántó István, a Szantó 2000 Kft. ügyvezetője nyilatkozott a Kécskei Krónikának:

Természetesen nagyon örültem ennek a díjnak. Ez az elismerés elsősorban munkatársaim érdeme és csak másodsorban az enyém. A telep megépítése óta számos állami oktatási intézményből látogattak minket bemutató céljából.  Úgy gondolom, hogy ez a díj az eddigi elismerések kicsúcsosodása. Azért, hogy ilyen legyen ez a telep folyamatosan sokat kell dolgoznunk. Nagyon fontosak számunkra a körülmények, hiszen jobb  munkakörnyezetben dolgozni is sokkal jobb.

Szántó István állattenyésztő birtokának bemutatása

A birtok vegyes gazdálkodású, alapvetően állattenyésztéssel foglalkozik: kacsával, korábban libával, víziszárnyas tenyésztéssel. Szántó István 1980 óta édesapjával együtt, 1992 óta pedig önállóan vezeti a gazdálkodást. „Pillanatnyilag az ország egyik legmodernebb víziszárnyas telepe az enyém.” Díszkert: Kifejezetten díszkert nincs, a baromfitelep „bejáratának komolyságát próbáltuk enyhíteni”. Virágok vannak kihelyezve. Fenntartható gazdálkodás: Kacsa- és libahizlalással is foglalkoznak, „az országban nekem egyedül van egy állatvédő egyesülettől olyan oklevelem, hogy nem számít állatkínzásnak az a tevékenység, ahogyan mi csináljuk”. A takarmányból annyit gyárt, amennyire szüksége van. Az baromfik elszállításakor az etetőben maradt takarmányt a telephez csatlakozó sertéshizlaldába szállítják, hogy „ne vesszen kárba”.

paraméterek: Épített környezet: 5000 m2 épület van, és fóliában is utónevelnek jószágokat. „A kacsa egy idő után már eléggé önjáró, de utána ez a fólia alkalmas arra, hogy behúzódjon alá.” Saját tápkeverő üzem. Higiéniai szempontok: Fekete-fehér öltöző, zuhanyzó, étkező a dolgozóknak. A jelenlegi hazai és uniós előírásoknak megfelelő a gazdaság. A jelenlegi járványügyi előírások meglehetősen szigorúak, de annak is mindenben megfelelnek és tudják teljesíteni.

szöveg forrása: agrotrend.hu, magyarorszaglegszebbbirtoka.hu

fotók forrása: magyarorszaglegszebbbirtoka.hu

szerkesztette: Sánta László (sel)

Hirdetések

legfrissebb híreink