A Kerekdombért Egyesület szeptember 4-én, vasárnap tartott nagyszabású Kerekdombi búcsút, amely az elmúlt években már egyre inkább megszűnőben volt. Most a Kerekdombi Közösségi Háznál a helyi lakosok újra együtt tartották meg a rendezvényt, amely kiváló hangulatban telt és jól szolgálta a közösség építését.

Egykoron nagy hagyománya volt Kerekdombon is a búcsúnak, amelyre a falu lakói kimeszelték a házukat, rendbe tették a portát – mondta el a Kécskei Krónikának Sipka Attila, a Kerekdombért Egyesület elnöke. – Összegyűlt a településrész apraja-nagyja és közösen ünnepelték a búcsút.

Ezt a hagyományt szeretnénk feléleszteni, melyhez kiváló új helyszín az önkormányzat által felújíttatott közösségi ház. Korábban évtizedekig a fürdő mellett volt a rendezvény.

Idén a közösségi háznál már kora reggel megkezdődtek a programok. A bográcsokban sertés- és birkapörkölt rotyogott. Később pedig óriás palacsinta várt a kerekdombi lakosokat.

A nap középpontjában a szentmise állt, amelyet a közösségi ház imatermében celebrált Bobek Tamás plébános atya. A misén nagyon sokan vettek részt a helyiek köréből- emelte ki Sipka Attila.

Nagyon jó hangulatban teltek a nap programjai. A közös ebéd mindenki számára emlékezetes marad, csakúgy, mint a gyerekeknek a kézműves foglalkozás és a meghívott bohóc produkciója.

A Kerekdombi búcsú estig tartott vásárossal, sok játékkal és nevetéssel, tovább építve, erősítve a helyi közösséget.

szöveg: Sánta László, fotók: Sipos Bence

A cikkben található fotók szerzői jogvédelem alatt állnak és a Kécskei Krónika tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles!

Hirdetések

legfrissebb híreink