fogathajtás

Alig pár napja ért véget a szüreti felvonulás, a Tiszakécskei Lovasegyesület tagjai máris újabb rendezvényre készülnek. Erről kérdeztük Siklósi Csabát, a Tiszakécskei Lovasegyesület vezetőségi tagját.

Igen, most sűrűn követik egymást a rendezvényeink, 2019. szeptember 21-én CAN-C kategóriás Kettesfogathajtó Országos Bajnoki döntőt rendezünk a Lovaspályán. Természetesen nem 2 hét alatt rakjuk össze ezt a rendezvényünket, hiszen az év elején adtuk be a pályázatunkat a Magyar Lovassport Szövetséghez, és örömmel tölt el bennünket, hogy a Szövetség idén mellettünk döntött. Ez is azt mutatja, hogy az elmúlt 29 év munkája nem volt hiábavaló.

A Lovassport Szövetség döntésében szerepet játszott, hogy kitűnő adottságokkal rendelkező pályával rendelkezünk, és a Lovasegyesület tagjai számos fogathajtó verseny megrendezésében bizonyították már alkalmasságukat. Természetesen rendezvényeink megvalósításához komoly segítséget nyújt Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja, Tóth János Tiszakécske polgármestere, városunk képviselőtestülete, a városgondnokság,  és minden  támogatónk.

Milyen versenyzőket, fogatokat láthatunk a CAN-C kettesfogathajtó OB döntőn?

Erre a versenyre minden megye legjobb 3 fogata nevezhet, azok a C kategóriás versenyzők, akik az éves pontszerző versenyeken megmérettették magukat, és eredményesen versenyeztek. Így ezen a napon itt a tiszakécskei Lovaspályán a 2019-es év egyéni- és csapatbajnok avatására kerül sor.  A versenyre kilátogatók színvonalas versenyt, gyönyörű lovakat, fogatokat láthatnak. Ilyen színvonalú fogathajtó verseny az 1990-es években volt utoljára Tiszakécskén.

A versenyen kívül mire számíthatnak még a nézők?

Az érdeklődők a kirakodóvásárban tudnak vásárfiához jutni, illetve a rendezvénysátrunkban Tóth Zsolt és csapata, az Abonyi fogadó a tőlük megszokott kiváló minőségben egész nap finom ételekkel, italokkal várják vendégeinket. Természetesen az egész napos rendezvényre a belépés ingyenes!

szöveg: Sánta László, fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink