Aktuális cikkünkben a Tiszakécske VSE U13-as és U15-ös leány kézilabdacsapatainak idei teljesítményéről olvashatnak. Az U13-as korosztály bajnokságában a második, még az U15-ös együttes bajnokságában a harmadik helyezést szerezte meg a szezon végére.

Csengődi István edző csapata az U15-ös leány együttes május 21-én, Mohácson fejezte be a bajnokságot, ahol egy győzelmet és egy döntetlent ért el. Ezen a tornán kapták meg a kécskei lányok a Magyar Kézilabda Szövetség munkatársaitól a jól megérdemelt bronzérmeket, melyet az Országos Gyermekbajnokság LU15 II. osztály felsőházi rájátszásában értek el.

játékosok: Botka-Vincze Bianka (k), Almsteier Lili, Faragó Laura Kinga, Gyuricsán Gréta, Horváth Alexa, Jekkel Anna, Kecskeméti Blanka Szabina, Ladányi Hanna, Polovits Fanni

Stinner Ferenc technikai vezető, edző csapata az U13-as leány együttes szintén kimagaslóan teljesített az idei szezon során, hiszen egyedül a Szeghalmi NKC csapata tudta legyőzni a bajnokságban a kécskei lányokat. Ebben a korosztályban még nincs tabella, de a gyerekek mindenképpen megkapják majd az ezüstérmeket teljesítményük okán.  Ebben a bajnokságban – Országos Gyermekbajnokság LU13 Bács – Békés – Csongrád – Jász szerepeltek eredményesen.

játékosok: Horváth Krisztina Szintia (k), Nagy Emília (k), Barta Petra, Dobos Boglárka, Dóka Hanna Gerda, Héda Nóra, Jekkel Gréta Ilona, Mézes Henrietta, Pálinkás Bettina, Pálinkás Bianka, Kökény Jázmin

Mindkét csapat kiváló teljesítményt nyújtott a bajnoki szezon során, amellyel országos szinten is öregbítették településünk sportjának jó hírét.

Szép volt lányok! Hajrá Kécske!

szöveg: Sánta László, fotók: Sipos Bence (Kécskei Krónika archívum)

A cikkben található fotók szerzői jogvédelem alatt állnak és a Kécskei Krónika tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles!

Hirdetések

legfrissebb híreink