kultúra

A január 20-án az Arany János Művelődési Központban megtartott szombati koncerten az élőzene szerelmesei a pop-rocktól a rapcore-ig találkozhattak könnyűzenei stílusokat felvonultató zenekarokkal.

A szombat esti első fellépő a tiszaalpári IKK zenekar volt. A lányokból és fiúkból álló formáció már többször muzsikált Tiszakécskén. Ezúttal is örömmel jöttek és szívesen játszották el saját szerzeményeiket, valamint a jól ismert feldolgozásokat is.

Másodiként szintén egy visszatérő, a budapesti – szűkebb pátria szerint inkább nevezzük kőbányainak – Muddy Roots zenekar muzsikált. Mundi Csabiék a stoner és a drive rock benzingőzös világába kalauzolták el a hallgatóságot. A formáció elhozta régi slágereit a színházterembe, továbbá a készülő EP új dalaiból is ízelítőt kaphattunk.

Őket a Doggiven követte egy könnyebb hangvételű muzsikával, melynek stílusjegyeiben a blues-rock, funk-rock és a jazz elemeit is hallhattuk. A zenekar tiszakécskei szállal is rendelkezik, hiszen a dobok mögött Varga Szabolcs, az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára ült és a tőle megszokott színvonalon játszott.

Végül a LAST lépett színpadra súlyos gitár riffekkel és tűpontos rapcore-al. Az évek – lassan már évtizedek – során több tagcserén és változáson átesett zenekar lendülete mit sem kopott. Sőt méltó lezárása voltak ennek a zenés januári estének.

szöveg: Sánta László, fotók: Sipos Bence

A cikkben található fotók szerzői jogvédelem alatt állnak és a Kécskei Krónika tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles!

Hirdetések

legfrissebb híreink