Vármegyénkben április 11-én kezdték meg szolgálatukat a Mobilizált Ügyfélszolgálatok, amelyek szinte minden járásába és településére eljutottak a két körút során. A járműveknek köszönhetően az állami szolgáltatások a falvakban is meg tudnak jelenni a 19 működő kormányablak mellett.

Az első körút június 30-án ért véget, amelyet a nyári szünet után, újabb körút követett. Szeptemberben ismét úton voltak a Mobilizált Kormányablakok egészen október végéig.

A buszok érkezése előtt már közel másfél hónappal megkezdődik a munka a kormányablakbuszok fogadásával kapcsolatban. Megkezdik a járási hivatalok az egyeztetéseket az érintett települések polgármestereivel, a büntetés-végrehajtási intézetek parancsnokai által delegált felügyelőkkel, illetve az intézmény- és cégvezetőkkel a kitelepülések időpontjairól és az egyéb technikai részletekről.

Összességében, az idei évben 221 településen, közel 620 órában intézhetett ügyet a lakosság. Kollégáink a hozzájuk fordulóknak 739 esetben adtak tájékoztatást, és 3327 ügyben végeztek tényleges ügyintézést, összesen 4066 db ügy lett így elintézve. A megjelent ügyfelek örömmel fogadták a lakóhelyi ügyintézés lehetőségét. A Mobilizált Ügyfélszolgálatokat fogadták a vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetek is (Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Kalocsai Fegyház és Börtön, Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet), ahol a kitelepülések alkalmával minden rendben zajlott, jól szervezetten érkeztek a fogvatartottak az ügyintézésre.

A mobilizált ügyfélszolgálatok az egyes településeken – azok nagyságától függően – 2–5 óra közötti időtartamban voltak jelen. A kollégák – a busz működése ellenére – a kormányablakokban sem tapasztaltak ügyfélszám-csökkenést, ami igazolja, hogy továbbra is szükség van a szolgáltatások „házhoz vitelére”.

A jármű legtöbbször az önkormányzatok előtt parkolt le, de meglátogatott több szociális intézményt és iskolát. Nyár elején a kecskeméti nagyvállalatokat kereste fel a mobil ügyintézés, többek között a CabTec Kft.-t, az SMP Hungary Kft.-t, a KÉSZ Kft.-t, a Nissin Food Kft.-t, az Univer Product Zrt.-t, a Freudenberg Sealing Technologies Kft.-t és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t, továbbá a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházat.

Főként személyi okmányok ügyintézése (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, néhány útlevél, lakcímváltozás), ügyfélkapu regisztráció, diák igazolvány ügyintézés és Európai Egészségbiztosítási Kártya igénylése történt a kitelepülések alkalmával.

szöveg forrása: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal, a fotó illusztráció: Kécskei Krónika

Hirdetések

legfrissebb híreink