A BÁCSHOSZ szervezésében tartották meg május 22-én a Bács-Kiskun megyei horgász egyesületek vezetőségeinek csapatversenyét Tiszakécskén, a II-es Holt-Tiszánál.

A megyei verseny május 22-én, vasárnap nyárias időben zajlott a holtág versenypályáján. 14 megyei csapat nevezett a megmérettetésre, köztük a helyi Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesület vezetőségének csapata.

A megmérettetés ideje alatt kapókedvüknél voltak a pikkelyesek. Zömében kárász, keszeg, ponty, törpeharcsa került a haltartókba.

A Kécskei Krónikának a főszervező Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetségének elnöke, Nagy József nyilatkozott a megmérettetésről:

A megyei egyesületek vezetői és az általuk meghívott horgászok versenyeztek a mai napon a Holt-Tiszán, 3+1 fős csapatokban. Ez a rendezvény elsősorban a barátkozásról és az emberi kapcsolatok építéséről szól.

Nagyon rég óta ismerjük a tiszakécskei holtágat. Tudjuk, hogy csodálatos horgászvíz, így esett erre a helyszínre a választásunk, illetve a helyi egyesület vezetőségével is kölcsönösen jó kapcsolatot ápolunk.

A horgászverseny eredményhirdetését Tóth János, Tiszakécske város polgármestere is megtisztelte jelenlétével, aki hírportálunknak nyilatkozva elmondta:

Örülök, hogy ezúttal is megyei versenynek adott otthont a tiszakécskei Holt-Tisza. Ennek az eseménynek a horgászat mellett, az is a lényege, hogy a Bács-Kiskun megyei horgászegyesületek vezetői tapasztalatot cseréljenek. Közülük már sokan jártak Tiszakécskén horgászni korábban is, de jöttek olyanok is, akik most először ragadtak horgászbotot szeretett holtágunk partján. Ők is megismerhették településünket, páratlan természeti kincseinket, s minden bizonnyal visszatérnek ide a jövőben is.

Eredmények:

  1. Kiskunsági SHE 23 550g
  2. Kunsághús HE  19 080g
  3. Nemesnádudvar SHE  11 670g
  4. Dusnoki HE 11 550g
  5. Alpári Tisza HE 11 450g
  6. Kecel SHE  11 060g
  7. Tiszakécske SHE  10 910g

szöveg: Sánta László, fotók: Sipos Bence

A cikkben található fotók szerzői jogvédelem alatt állnak és a Kécskei Krónika tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles!

Hirdetések

legfrissebb híreink