A tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt munkájával a mohácsi híd mellett, mintegy 20 kilométernyi 2×1 sávos és közel 10 kilométernyi 2×2 sávos út is épül számos további műtárggyal együtt.

A híd különösen nagy jelentőséggel bír nemcsak a helyiek, hanem a teherforgalom számára is: segítségével tehermentesíthető a bajai híd, de kulcsszerepe lesz a déli, országos közúti gyorsforgalmi gyűrűben is, amely a sugárirányú gyorsforgalmi utak és a déli határ környéki városok (Pécs, Mohács, Baja, Szeged) ipari súlypontjait köti össze. Emellett a Balkán felől érkező forgalom számára is fontos útvonal lesz az átkelő.

A közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium 2023 szeptemberében írta ki, az akkori adatoknak megfelelően három fő részre bontható a projekt, melyek megvalósítására összesen 50 hónapja lesz a Duna Aszfaltnak.

 Moháccsal szemközt közel 20 kilométernyi pálya és három híd épül

Az első szakaszában, az alföldi oldalon, Csátalja közelében az 51-es főúttól induló új, majdnem 20 km-es, 2×1 sávos utat építenek (amely a későbbiekben 2×2 sávos autóúttá fejleszthető) Újmohácsig. Ehhez az 51-es út kinduló pontjában és Sárhát közelében körforgalmat is építenek majd, míg Újmohácsnál négyágú szintbeni csomópont készülhet 2×2 sávos, osztottpályás kialakítással. Itt a 3 közúti hidat, 1 hatnyílású műtárgyat 28,1 + 35,4 + 3×45,4 + 33,1 m-es támaszközzel, 2 kéttámaszú műtárgyat 12,79 m-es és 35,52 m-es támaszközzel valamint kerékpárút levezetését építik ki az új Duna-hídról – írja a közbeszerzési dokumentáció.

A Duna és az ártéri szakaszok felett összesen 756 méteren emelnek három egybefüggő hidat

A második szakaszban maga a híd épül meg, a Duna-folyam keresztezése érdekében két ártéri híd és egy mederhíd készül, összesen 756 méter hosszúságban. A tervek szerint a hidak szerkezeti rendszere kéttámaszú, alsópályás acél ívhíd, amely zárt szekrény keresztmetszetű merevítőtartókkal és ívekkel, ortotróp acél pályalemezzel és kétoldali, hálós elrendezésű felfüggesztéssel készül el.

A teljes szerkezeti magasság 2,75 méter, az ívek egymás felé döntött kialakításúak, amelyeket X-rácsozatú keresztkötés-rendszer kapcsol össze. A Duna-híd is 2×2 sávos, osztottpályás útként épül, kerékpárút átvezetéssel.

Könnyű lesz az autópályáig jutni

A harmadik szakaszban pedig a hídhoz a Dunántúli oldalon csatlakozó, egybefüggően 8,5 km hosszúságú 2×2 sávos, osztott pályás út épül meg az M6 autópályáig. Ennek első része az 56-os és 57-es utak körforgalmi csomópontjáig, 2,7 kilométer hosszan a meglévő önkormányzati út nyomvonalán, annak elbontása után készülhet majd el. E szakaszon egy közút és iparvágányok felett futó többnyílású műtárgy is épül, egy iparvágányok feletti háromnyílású műtárgyat is létesítenek, illetve egy iparterületi út feletti kéttámaszú műtárgy és egy kerékpáros aluljáró is a projekt része. Szintén a harmadik szakaszban a jelenlegi 2×1 sávos 57-es utat 2×2 sávos, osztott pályás főúttá építik át az említett körforgalomtól az M6 autópályáig, amelyet kétsávos turbó körforgalommá bővítenek, de létesítenek még három új turbó körforgalmat, három kéttámaszú műtárgyat, valamint egy kéttámaszú kerékpáros műtárgyat is.

szöveg és fotók forrása: magyarepitok.hu

Hirdetések

legfrissebb híreink