A Tiszakécske TSE tekecsapata Sajóbábonyban győzött magabiztosan bajnoki mérkőzésen az elmúlt hétvégén és őrzi vezető helyét a bajnoki tabellán.

,,A hosszú utazás után hosszú mérkőzés következett, a Sajóbábony csapata ugyanis két sávos pályán játssza mérkőzéseit, így egy 6 órás csata várt ránk. 

Az első párosban Kokavecz Gergő jó játékkal, magabiztosan nyert. A második körben Ohát Imre kis megingás után szintén jó teljesítménnyel hozta a pontját, a harmadik sorban Kokavecz Ferenc döcögős játékkal szintén megszerezte az értékes csapatpontot. Fél távnál így minden csapatpontot sikerült megszereznie csapatunknak, illetve a faelőnyünk is tetemes volt. 

A negyedik páros szintén nagy csatát hozott, de ebből is mi jöttünk ki jól, ugyanis Kokavecz Dávid is megszerezte a pontját. Az ötödik körben az ifik párharcában Méri Martin kisebb megingásokkal tarkított játéka szintén pontot ért, így az utolsó sorban eredetileg felírt Kiss Viktor helyett az első gurítástól lehetőséget kapott Matkovits Péter, aki a kezdeti bizonytalansága után magára talált, és bár a hazaiak legjobb eredményét elérő játékosával szemben a pontot nem sikerült megszereznie, végül így is az elvárásoknak megfelelő eredményt ért el.

Egy kifejezetten jó hangulatú mérkőzésen sikerült így egy újabb lépést tennünk a bajnoki cím felé! Csapatunk és ezzel együtt a mérkőzés legjobbja Kokavecz Gergő lett, 582 ütött fával! 

Következő bajnoki mérkőzésünket április 15-én játsszuk, hazai pályán a Mezőtúri AFC csapata ellen, ahová minden kedves érdeklődőt várunk, addig pedig még egy Magyar Kupa csata vár fiainkra, április 8-án a Bábolna SE csapatának vendégei leszünk. „ – tájékoztatta a Kécskei Krónikát Kiss Viktor, a Tiszakécske TSE elnöke.

szöveg és fotó forrása: Tiszakécske TSE

Hirdetések

legfrissebb híreink